Főszerkesztő: Medgyessy Éva, felelős kiadó: Kemény Endre, korrektor: Csémi Judit, Nyomdai előkészítés: Heckmann Tamás, Készítette az Új Berea Kft.
Az Irodalmi „Várvédő”
A Várvédő főszerkesztőjének, Medgyessy Évának 2014-ben lejegyzett gondolatai alapján.
2010-ben kezdte meg tevékenységét pátyi székhelyű alapítványunk, az Erdélyi Helikon – Marosvécsi Kemény Alapítvány, amely – mint nevéből is kiderül – a két világháború között működő Marosvécsi Erdélyi Helikon irodalmi csoportosulás szellemiségét hivatott őrizni, újjáéleszteni, továbbgondolni. Műsorokat, eseményeket terveztünk, és szerveztünk meg nagy sikerrel. Ám már a kezdet kezdetén felmerült a gondolat, hogy „a szó elszáll, az írás megmarad”, és ennek szellemében útjára kellene indítanunk egy nyomtatott kiadványt is, amelyet megőrizhet, újra meg újra kézbe vehet és fellapozhat az érdeklődő olvasó.
Az elképzelést viszonylag hamar sikerült valósággá változtatni. 2012-ben megjelent első lapszámunk, aztán sorba, minden esztendőben egy: a második és a harmadik. A kiadványt sorozatnak tervezzük. Minden szám az egy adott esztendőben jubiláló – azaz születése vagy halála kerek évfordulója okán megünnepelt – szerzők portréját és pályaképét eleveníti fel.
Kiadványunk címe: Várvédő. Hogy miért neveztük így? Egyrészt, mert a a marosvécsi vár volt a helikoni találkozók székhelye és mert ezeknek a szellemiségét akarjuk felidézni. Másrészt, képletesen arra is szeretnénk utalni ezzel, hogy erős várunk, az anyanyelvi kultúra védelmében szólunk. A kiadvány alcíme: Erdélyi Helikon Irodalmi Füzetek. Ez is mond valamit. Erdélyi Helikon – ez önmagáért beszél. Ennek az irodalmi mozgalomnak, a hozzá kapcsolódó folyóiratnak, valamint az eköré csoportosuló alkotóknak állítunk emléket. Aztán: Irodalmi Füzetek – ez rávilágít arra, hogy nem csupán az adott műveket idézzük fel, hanem miként egy jó irodalomórán teleírt füzetben szokás, a társadalmi-politikai körülményeket, az írók életpályáját is felvillantjuk. És ami talán még izgalmasabb: a témában folytatott saját kutatásaink eredményét is közzétesszük itt. Folyamatosan kutatjuk ezt a szellemi örökséget, feltérképezzük a kortársak és a Helikon-kutatók dokumentumait és a még élő emlékezetet. Hihetetlenül sok érdekességet fedeztünk fel. Először is a műveket. Amelyek ma is aktuális, örökérvényű mondanivalót tartalmaznak, s olyan moderneknek mondhatók, hogy igazán megérdemlik, hogy újra levegyük könyvtárunk polcairól. Aztán megtudtunk egy sor izgalmas irodalomtörténeti érdekességet, amelyekről eddig alig, vagy egyáltalán nem volt tudomásunk. Csak néhány példát sorolnék fel. Az első számban például Kuncz Aladár párizsi útjairól tudunk meg érdekességeket, amelyeket az író unokahúga naplóban örökített meg – és ezt a naplót a nevezett unokahúg fia, Jancsó Miklós kolozsvári színművész nemsokára nyomda alá rendezi. Aztán Kemény Endre jóvoltából olvashatunk itt egy játékos család-riportot, ahol maga báró Kemény János a kérdező, a családtagok pedig az interjúalanyok. Vagy megemlíteném a második számból az egyik ínyencséget: Szentimrei Jenő mostanáig ismeretlen, nemrég kiadott naplótöredékét, amelyben az író többek között egy fantasztikus halálközeli élményt ír le. A sajátját. Szentimrei ugyanis a háborúban mellkaslövést kapott és meghalt egy kicsit… Aztán visszahozták Odaátról, és akkor megírta földöntúli élményeit. A kóma – vagy halál – állapotáról ezt írja: „Ez élet. Életebb minden levésnél…” Ugyancsak a második számban bemutatunk egy Pásztortűz újság-címlapot, ami már önmagában is érdekesség, hát még ha hozzátesszük, hogy ennél a cenzor neve nagybetűkkel a cím és a szerkesztők fölé van írva: „Cenzurat: Suciu” – Cenzúrázta Suciu. – hirdeti a címlap. Igazi sajtótörténeti kuriózum. De beszámolunk a pap író, Pakocs Károly mártírhaláláról, aki az ’56-os magyarországi forradalom egyik halálra kínzott erdélyi vértanúja volt. Aztán, szintén a második számban szemelvényeket közlünk Kiss Jenő csupán magánkiadásban napvilágot látott, öregkori verseiből, melyeket a költő keresztfia, Tamás Gábor, a népszerű énekes közölt, és amelyekhez Szász István Tas írt előszót. Ezt is, valamint Tamás Gábor visszaemlékezését is közöljük a Várvédőben. Aztán: egy bukaresti oktatásügyi szakember tollából megtudjuk, mikor, hogyan tanították – vagy inkább nem – a helikonistákat az erdélyi magyar iskolákban – és miért igen, és ha igen, miért nem? Ugyancsak a második számunkban jelent meg áldott emlékű Katona Tamás egyik utolsó írása, amelyben jóbarátját, Jékely Zoltánt méltatja. Második számunkban megszólal Kányádi Sándor – izgalmas emlékeket idézve fel. És elmesél egy sírnivalóan gyönyörű történetet… Hosszan sorolhatnám még az irodalomtörténeti csemegéket. És akkor még nem szóltam a helikonisták műveiből vett szemelvényekről –vagy az archív fotók izgalmas tárházáról.
A harmadik számban felsorakoztatott alkotók: Bánffy Miklós, Kós Károly, Kemény János, Jékely Zoltán – hogy csak a legnagyobbakat említsük. Igyekeztünk őróluk is különlegességeket összeszedni, és nem azt ismételgetni, amit a számtalan esetben úgyis hallani lehet. Így Bánffytól mesét olvashatunk és kosztümterveket csodálhatunk meg, de rávilágítunk a Bánffy Miklós és Kós Károly közti szoros munkakapcsolatra – a világot jelentő deszkák, azaz a színház kapcsán. A költő Jékelytől egy izgalmas prózarészlet vár felfedezésre a lapszámban. utána jártunk, hogyan ástak elő és vittek színpadra a marosvásárhelyiek egy ismeretlen Kemény János drámát, de megkérdeztük a Nemzeti Színház direktorát, Vidnyánszky Attilát is, miért éppen egy helikonista, Tamási Áron művével indította a Nemzeti új korszakát.
…………
Nagy örömünkre mára már terveink szerint mind a 10 tervezett szám megjelenhetett. Köszönjük, hogy számíthattunk az Önök érdeklődésére, amely feltétele volt annak, hogy ezt a nagy tervünket megvalósíthattuk és így mind az 55 helikonista alkotóról méltóképpen megemlékezhettünk. Köszönjük, hogy tovább képviselhetjük azt a szellemiséget, amelyet az Erdélyi helikonisták képviseltek, és amely ma is nagyon aktuális. Hogy mi is ez? Egészen röviden összefoglalva: a kultúra lélekmentő és nemzetmegtartó ereje.
